Ágyak

Mi is lehet fontosabb a pihenés szentélyében, mint a jelzett posztamens, mely mint "áldozati oltár" felelős, a rajta eltöltött idő végeztével, testünk regenerációjának szintjéért.

Az ágy lehet rövid, olcsó, giccses, ötletes, komfortos, antik, ám azt valószínűsíthetjük, hogy az ergonómia, esztétikum, praktikum együttes rendszerében nem az árverseny biztos befutója a közös nevező.

Talán ez a bútordarab tükrözi legbiztosabban a bűvös ár/érték viszonyrendszernek a használója felé mutatott valós képét, ugyanis már csak a többponton jelentkező kiemelt statikai igényből, illetve méretéből adódó  anyagfelvétele okán nem valószínű, hogy a fenti elvárásoknak maradék nélkül eleget tevő fekhely 2-3 közepes minőségű konyhaszék árából előállítható.

Természetesen egy design ágy esetében, a felhasznált (megfelelő) anyagok, és alkalmazott felületkezelési technológiák árai között óriási különbségek adódhatnak, így részben mérsékelhető az összköltség, vagy abszolút egyénivé tehető a végtermék.